Babatakaró

Babatakaró

Egyre hűvösebb napokon szívesen kucorodok egy fotelbe, és takarózom be egy puha, kellemesen meleg takaróval. Nyáron csak egy textilpelenkával takartam be a pici fiam, most újból előkerült az ajándékba kapott, patchwork-techikával készített gyönyörű, kicsit vastagabb takaró.

Egy babatakaró körülbelül egy méter hosszú és 60-70 cm széles, amely általában a baba két éves koráig használható a baba teljes testének betakarására. Utána, ha a takarót nagyon megkedvelte, kedvenc rongyikakként még sokáig hű társ maradhat az ágyban.

Takarót sokféleképp lehet készíteni:


Kötött, horgolt takaró

Ebben az esetben érdemes a melegebb évszakokra pamutfonalat, a hidegebbekre gyapjútartalmú fonalat választani. A gyapjútakarót azonban nem célszerű párás napokon használni, ugyanis megköti a nedvességet, és nehéz, nyirkos lesz. A takaró kötése előtt nem szükséges pontos szempróbát végezni, elég nagyjából annyi szemet felszedni, amekkorából körülbelül a testet fedő takarószélességet kapunk.

Könnyű, hullámos mintás takarót kapunk, ha a következő mintát használjuk:

Az első és utolsó 10 sort lustakötéssel kötöm. A minta 18 szem, ennek többszörösét és még 10 szemet szedek fel, a sor első és utolsó 5 szemét csak simán lekötöm.


A minta négysoronként ismétlődik:

1. sort simán lekötöm

2. sor fordított

3. sor 5 szemet simán lekötök, *két szemet egybekötünk – háromszor. A következő hat szem mindegyikét kétszer kötöm le, és ismét háromszor két szemet egybekötök* 5 szemet simán lekötök,

4. sor fordított

*és* közötti részt ismétlem

Nagyon szép lesz a minta, ha 12 sor fehér után 4-4 sort a baba nemének megfelelő színnel kötünk.

Varrott takaró

Puha flanell, vagy pamutvászon anyagokból pillanatok alatt egyszerű babatakarót készíthetünk: adott méretű 2 réteg anyagot színt színre fordítunk, egyik oldalához hozzáfogunk egy réteg vatelint vagy régi takarót, a kifordításnak kihagyunk egy kis helyet, és körbevarrjuk. Kifordítjuk, letűzzük, és már kész is a takaró.

Kockás lesz a takaró, ha szintén négyzeteket varrok össze. Fél-fél méternyi, egymással harmonizáló színű vásznat választok a takaró egyik oldalához, a másik oldala lehet vagy egyszínű (maradék), vagy ha esetleg ajándékba készül, és nem tudjuk a megajándékozott nemét, akkor a másik oldala is lehet kockás, a másik nemhez illő színből. Mindkét színből három, 12 cm széles csíkot vágok, és a csíkokat, színt színre fordítva, váltakozva összevarrom. A kész anyagból a varrásra merőlegesen nyolc darab 12 cm-es csíkot vágok, és ezeket úgy varrom össze, hogy kockás mintát kapjak. A szélére a szegélyeket maradék anyagból oldalt vékonyabban, az alján és tetején vastagabb csík varrásával oldom meg, színt színre fordítva hozzávarrom a takaró hátát és a vatelint. Kifordítom, letűzöm a szélét, pár kis kockát is a mintából, és már kész is a takaró.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Name*

Email

Website