Boldizsár születése

Boldizsár születése

Imádott Kislányomat császármetszéssel szültem 2009-ben. Természetes szülésre készültem, el sem tudtam képzelni, hogy nekem császármetszésem lehet – aztán mégis úgy alakult.

Talán minden másképp lett volna, ha nem kérek PDA-t anno. Az, hogy császárral szültem, igen megviselt lelkileg.

Amikor újra várandós lettem, a harmadik trimeszterben már élénken foglalkoztatott a második szülés gondolata, nagyon vágytam arra, hogy hüvelyi úton tudjak szülni. Ismét volt választott nőgyógyászom és szülésznőm, de aztán a 36. héten bekerültünk a Klinikára három napra túl sok magzatvíz és emiatt kiváltott sűrű méhösszehúzódások miatt, s ez sok mindent elindított bennem. (gyakorlatilag kicsin múlott, hogy meg nem született a Kisfiam, fél napig a szülőszobán és kint a folyósón tartottak, utána három nap megfigyelés – én pedig bőszen kenegettem a pocakomat Toko méhlazító olajjal és beszéltem a Babámmal, hogy még nem születhet meg…)

A klinikán töltött három nap alatt jöttem rá, hogy ez nem lesz elég, nekem magamat kell megerősítenem, segítőket szereznem, lelkileg fölkészülnöm a nagy eseményre, teljesen összehangolódni a babámmal és a saját testemmel, mert különben újra csak bekerülök a Klinikára és ott a rutineljárások és a saját elveszettségem miatt nem tudnék ráhangolódni a szülés mámoros, magába forduló, „más”állapotára, s esetleg újra nem tudnék természetes úton szülni.

Ezután két olyan sűrű hét következett ami számomra egészében az eljövendő szülésről szólt: Császármorzsa Klubba jártam, könyveket olvastam (Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez, Michel Odent: Császármetszés, Noll Andrea Nandu: Vajúdástámogatás mindenkinek), dúlát kerestem, vele beszélgettem, az interneten mindent elolvastam, ami a VBAC-ről (vaginal birth after ceresian, azaz császármetszés utáni hüvelyi szülés) megtalálható, Geréb Ágnestől Ina May Gaskinon át sok asszonytárstól próbáltam tanulni ….és ültem a kanapénkon fölpolcolt lábakkal, a pocakomon a kezemmel és beszélgettem a Kisfiammal magamban arról, hogy hol és hogyan is lenne jó megszületnie.

Egy hétfői nap délre időpontot beszéltünk meg a nőgyógyászommal, mert szerettem volna vele a részletekről most már fölkészülten beszélgetni – aztán az élet mást hozott: vasárnap este megállíthatatlanul fölerősödtek a 36. hét óta tartó méhösszehúzódások és éjjel már tudtam, hogy ebből szülés lesz. Odakint hihetetlen tél tombolt: óriási pelyhekben hullt a hó, fagyott – a város megállt, s másnap, február 6-án, hétfőn délelőtt mintha minden aludt volna – bennem is, odakint is megállt az idő. A dúlámmal megbeszéltük, hogy amikor beindul a szülés hívhatom és ő jön, ott lesz velem, velünk, s amíg csak lehet, otthon vajúdok. Így aztán egészen a tolófájásokig otthon vajúdtam Férjemmel és dúlámmal, aztán nekiindultunk a hófödte utakon a Klinikára. A vajúdás hosszú órái alatt ketten felváltva masszírozták a derekamat, én pedig átadtam magamat és a testemet a fájásoknak. Nem álltam ellen, hagytam, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, vigyenek magukkal egyre mélyebb valómba az egyre erősödő, olykor lavinaszerű és mindent elsöprő erejű fájások. A természet kegyes: a fájások, hullámok között egészen a szülés végig van egy kis szünet, egy-egy völgy, ahol meg lehet pihenni és várni, hogy jöjjön az újabb hullám, mindig jöjjön, közben pedig érezni, hogy igen, ez így van jól, hiszen így nyílik meg az út, hogy megszülethessen a Kisfiam. Aztán végül elérkezett az idő, hogy bemenjünk a Klinikára (én az autóban is négykézláb, a dúlám masszírozásával valahogy kibírva a hihetetlen fájdalmat) a megbeszélt 12 óra előtt fél órával…..s hála kedves nőgyógyászomnak lehettem alternatív szülőszobában, azt tehettem, amit akartam, hagyott szépen szülni – és igen, sikerült: 14.05-kor gátvédelemben, beavatkozások és fájdalomcsillapítás nélkül, a franciaágyon, Férjem ölelő karjai közt, dúlám és szülésznőm támogatásával 3340 grammal megszületett édes Kisfiam, Boldizsár. Csodálatos volt, hogy a szülés során Férjem és dúlám is velem volt, és lélekben rájuk tudtam támaszkodni, megduplázta az erőimet a jelenlétük, támogatásuk.

Az utolsó tolófájásoknál, amikor nagyon kellett az erő, egyszer csak ezt súgta a fülembe a Férjem: meg tudod csinálni és akkor most Johannát is megszülöd. Ez nagyon jól esett és rengeteg erőt adott – arra pedig nagy szükségem volt.

Boldizsárt a születése után a pocakomra tették és ekkor éreztem, hogy minden megérte, az óriási fájdalom, a vajúdás hosszú órái, az egész várandósság – minden, mert ez maga a földi csoda.

Az egészért hálával tartozom a Teremtőnek, a nőgyógyászomnak, dr. Koppán Miklósnak, a szülésznőmnek, Ferkel Eszternek, a dúlámnak, Maróy Dittának, segítő asszonytársaimnak és a Császármorzsa Klub szervezőinek, Bodor Andrea Lilinek és dr. Varga Eszternek és drága Férjemnek, Szatori Balázsnak.

A Dúla szemével

Katinka  először egy a várandóssága alatt felmerült egészségügyi problémával keresett meg, majd később megkért, hogy legyek a dúlája. Ismertük egymást a KANGA Egyesületi munkám révén, és találkoztunk már az első gyermeke születésekor is: nekem ez a találkozás adott kötődést.

Katinka sok munkát fektetett abba, hogy felkészüljön arra, hogy Boldizsár természetes úton szülessen meg: járt a Császármorzsák Klubba, olvasott, informálódott. Nagyon szeretett volna természetesen szülni, és bölcsen készítette elő azt: meg tudta különböztetni, mik azok a kérések, amik segítik az útján, és mik azok a korlátok, aminek az átlépésére nincs mód.

Megegyeztünk, hogy segítek neki abban, hogy a vajúdás előrehaladott szakában, de még időben menjen kórházba.

Vasárnap hajnalban csöngött a telefon: Ditta, gyere, vajúdok. Mentem, masszíroztam a félhomályos szobában. A nagylány felkelt, Balázs elvitte, visszajött. A fájások is jöttek, kitartóan, ritmusosan. Suta a hasonlat, mégis valahogy így van: amilyen intenzitással kereste Katinka az utat a jó szülés felé, most annyira vajúdott. Nagyon szép, fennséges volt.

Eljött az idő, indultunk a hóesésben a klinikára. Nehéz volt elindulni, azt hiszem, nem csak nekem.

A Klinika dolgozói a szülés napján tudták meg, hogy én is jelen leszek, és ezt nyitottan fogadták. Katinka intenzíven vajúdott – és közben kiállt érdekei mellett: az alternatív szobában szeretett volna dúla szemével szülni, és ott is szült, nem szerette volna, ha “vénát biztosítanak”, vagy más megelőző beavatkozás történne, ülve szeretett volna szülni. Vállalta a felelősséget a döntéseiért és a kórházi dolgozók partnerek voltak abban, hogy ezek a kérések teljesüljenek.

Boldizsár gyönyörűen megszületett. Ez a pillanat mindig a legnagyobb csoda, amire szavak alig vannak.

Hogy mit tettem én? Meghallgattam Katinkát, együtt értelmeztük az információkat, jöttem, amikor hívtak, masszíroztam, vele voltam.

Vannak, akik azt gondolják, a dúla az, aki “felbújtja” a nőket. Én ezt máshogy látom: a dúla az, aki a szülést a nő, a család életében kulcsfontosságú eseménynek ismeri el, akit nem köt a kórházi protokoll, és abban segít, hogy a nő azt az utat járja be, amit ő szeretne. Látott szüléseket, maga is szült, olvasott szülés körüli témákban. Sokszor olyan nők keresnek meg, akik tudják, mit akarnak, és úgy érzik, az út bejárásához szükségük van egy asszonytársi segítőre. És én abban segítem őket, amit kérnek tőlem, addig vagyok velük, amíg szeretnék.

Mentés

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Name*

Email

Website