Szülővé válni

Szülővé válni

Hoppál Borit, két fiú édesanyját, testtudat oktatót, szülésfelkészítőt kérdeztem a rról, mi minden befolyásolja, milyen szülővé válni.

– Hogyan készülhetnek fel a fiúk az apaszerepre, a lányok az anyaszerepre? Nyilván van egy minta, amit a szüleinktől kaptunk és ez nagyon erősen él bennünk.

Hoppál Bori beszél arról, milyen szülővé válniÉdesapámnak közel s távol nem volt arról mintája, hogy miként lehet egy apa szerető és gyöngéd, arról pedig végképp nem, hogy egy apa is jelen lehet érdemben a gyermekei életében. Szeretném azt gondolni, hogy ebben a tekintetben talán kicsit változik a világ, és a mai fiatal férfiakhoz ma már azért eljut az az információ – ha máshonnan nem, internetről – hogy van egy olyan családmodell, ahol a férfi is kiveszi a részét a gyermekek gondozásából és a házimunkából is. Egyre több friss apuka érzi fontosnak, hogy legalább az esti fürdetésre hazaérjen, megtanuljon pelenkázni, és néha ő maradjon a kisbabájával, hogy anyának legyen egy szusszanásnyi saját ideje. Ez nyilván abból is adódik, hogy változnak a nemi szerepek.

– Ez nyilván összefüggésben van az apák szülőszobai jelenlétével is.

Igen, mindenképpen. Egészen a kezdetektől van egy sokkal mélyebb szintű bevonódás ezáltal, az apa végigkíséri a vajúdást és látja, hogy a gyermek nem csak úgy belepottyan a világba. Ugyanakkor azt gondolom, hogy érdemben nem vagyunk felkészítve a szülői szerepre. Az egész történet túl rózsaszínűre van festve, és nagyon kevés olyan fórum van, ahol szóba kerülne például a gyermekágyi időszak, így nincsenek tisztában azzal, hogy ez mekkora lelki és fizikai erőpróba egy nő számára. Hihetetlen hormonszint-változások zajlanak a kismamában, ami lelkileg lehet megterhelő, plusz ott van az éjszakázások durva fizikai megterhelése. Ez egyértelműen egy asszonyt próbáló időszak.

– Én azt látom – pláne első gyereknél – hogy annyira erős a változás az anyában, hogy gyakran háttérbe kerül, hogy a szülők egyben párok is, és a kapcsolatukra is időt és energiát kellene fordítaniuk. Erről mi a véleményed?

Én azt gondolom, erre is fel kellene készíteni a kispapákat. Az első néhány hét – ne szépítsük – nem róluk szól. Nekem például nagyon nehéz volt, hogy a párom olyanfajta közeledését tudjam fogadni, ami bármiféle elvárást támaszt az én testem felé. Egyetlen testi vágy munkált bennem: ALUDNI. Szerintem ebben az időszakban (azaz a gyermekágyi 6 hétben) a fókusz igenis a gyereken van, és szerintem genetikailag is erre vagyunk programozva. Ilyenkor az hatalmas segítség, ha egy férfi türelemmel és szeretettel képes várakozni, és hogy a szeretetét, gyöngédségét, törődését például azzal tudja kifejezni, ha tehermentesíti a párját. Számomra ennél „izgatóbb” dolog akkoriban nem létezhetett. Nyilván fontos, hogy megmaradjon az intimitás: a testi kontaktus, az ölelés, a puszi kell, de a szexuális energiák akkor kapjanak szabad utat, amikor a nő arra már ismét készen áll. Ilyenkor mindig eszembe jut, amit Elizabeth Davis ír a könyvében a női szexualitásról: a várandósság és a szülés testi szinten konkrétan a szexualitásban részt vevő szerveinket érinti, de egy egészen más aspektusban. Tehát meg kell adnunk a testünknek azt, hogy ez után az esemény után vissza tudjon rendeződni a korábbi működésmódjaira.

– A párkapcsolatban is ott vannak a háttérben a saját családból hozott történetek. Amikor megtörténik az összeköltözés, akkor ezen történetek aktivizálódnak, amikor pedig gyermekük születik, újabb emlékek, viselkedésminták kerülnek felszínre.

Igen, a szülői minták látensen ott vannak a párkapcsolatban, de igazán általában az első gyerek születésével aktivizálódnak. Felszínre jönnek a gyerekkori „hogyan (nem) szeretett apám/anyám”, „mit nem kaptam meg” témák, vagy általánosabban például az, hogy egyáltalán hogyan kapcsolódunk a gyermekünkhöz. Ezért rendkívül fontos az önismeret kérdése.

– Van-e abban különbség, ahogy az apa a lányával vagy a fiával, illetve ahogy az anya a lányával vagy a fiával bánik?

Mind a kétfajta jó viszonyra szükség van mind a fiú-, mind a lánygyermekeknek. Nyilván az azonos nemű szülőjétől kapja a saját nemi szerepére a mintákat, és azt, hogy ő hogyan lehet büszke arra, ami. A másik nemű szülőjétől pedig kapja azt, hogy erre miként reagál a másik nem. Ha egyik is hiányzik vagy negatív, akkor bicebóca lesz ez a „ki is vagyok én a világban” kérdéskör. A baj pedig az, hogy a mai szülők generációjában nagyon nincs ez rendben. Nehéz dolgunk van, mert bár tudatosak vagyunk arra, hogy mennyire fontos lenne a jó minta, de mi magunk sem kaptunk ilyet. Azt gondolom, hogy van hova fejlődnünk abban, hogy mit és hogyan kommunikálunk a nemiség kapcsán a gyermekeink irányába.

– Mire gondolsz?

Elsősorban arra, hogy ez sok családban mennyire nem téma. Nemrég olvastam, illetve ennek kapcsán írtam is egy cikket arról, hogy hogyan befolyásolja a mai tini fiúk szexuális fejlődését, avagy visszafejlődését az, hogy az információkat a pornófilmekből szedik össze. Egy ilyen kulturális környezetben égető fontosságú lenne az, hogy az apák leüljenek és érdemben beszélgessenek a fiaikkal a szexről.

– Mennyi idősen kellene ezt kezdeni?

Ezt nem lehet elég korán kezdeni! Természetesen nem arra gondolok, hogy felnőtt módon világosítsunk fel egy háromévest. A gyermek egészséges szexuális fejlődését megalapozandó ebben a korban elég lenne csak annyi, hogy szeretettel, örömmel reagálunk arra, amikor például felfedezi a saját nemiszervét és azt, hogy ha odanyúl, az egy kellemes érzés. Vagy később, amikor ártatlan kérdéseket tesz fel arról, hogy hogyan lesz a kisbaba, akkor nem elhessegetjük a kérdést, hanem a korának megfelelő választ adunk. Sajnos általában erre sincsenek családból hozott jó mintáink.

– És a lányok? Őket hogyan lehet megerősíteni?

Dicsérni, bókolni, örülni nekik! Ez nagyon fontos. Persze nem fogja elhinni, de ne lankadjunk. Épp a minap mondta a tizenhat éves fiam, hogy a lányok annyira durván kritizálják és utálják a testüket, hogy gyakorlatilag képtelenség őket meggyőzni arról, hogy igenis szépek! Megkérdezte, hogy mit lehet ezzel csinálni: nem tudom rá a választ. Ez a mai korunk és kultúránk bűne. Ezek az ártatlan, gyönyörű, hamvas, virágzó rózsaszálak nem érdemlik meg azt, hogy a világ ellehetetlenítse számukra, hogy békében éljenek a testükkel. Persze hiába mondjuk, hogy ők szépek, ha mi anyaként a tükör előtt ócsároljuk a testünket. A legszebb tanítás az lenne, ha mi nőként, férfiként meg mernénk élni a szépségünket, a szexuális kisugárzásunkat.

– Mi a helyzet a korlátokkal? Azt látom, hogy sok szülő nem állít korlátokat a gyermeknek, mert úgy érzi, azzal traumát okoz, pedig erre is szükség lenne.

Igen, pedig kamaszkorban igenis fontosak a korlátok. Vannak olyan határok, amiket nem lehet átlépni, de fontos tudatosítani, hogy ezeket a korlátokat mindig a szeretet vezérli.

Mentés

Mentés

Mentés

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Name*

Email

Website