A szülés lezárása: a lepényi szakasz

Picture of admin

admin

kisbaba világra jövetelével még nem fejeződött be a szülés, a folyamat a méhlepény megszületésével ér véget. A köldökzsinóron keresztül a méhlepény táplálta kilenc hónapon keresztül a kisbabádat, a gyermek önálló életének elindulásával azonban már nincs rá szükség. A lepényi szak a baba kibújásától a méhlepény megszületéséig tart, ha ezt a szakaszt aktívan vezetik, néhány perc, de akár negyedóra is lehet. Ha a kísérők szemlélete az “el a kezekkel a pocaktól”, akkor a lepény a baba születése után általában egy óra múlva születik meg, de van, hogy még később.

Külső segítség a méhlepény megszületéséhez

A lepényi szakaszban a méhlepény leválik a méhfalról. Ezt a folyamatot enyhe méhgörcsök kísérhetik, azonban ezek a fájások korántsem olyan erősek, mint a korábbi kitolási szakasz méhösszehúzódásai. A lepény leválása után az esetek többségében egy tolófájással megszületik a méhlepény a magzatburokkal együtt.

A baba világra jötte után van, ahol hagyják, hogy magától elhaljon a köldökzsinór lüktetése, és csak ezután vágják el, máshol leszorítják a köldökzsinórt, majd elvágják és ezt követően hagyják megszületni a lepényt. Aktívan vezetett lepényi szaknak nevezzük azt, amikor valamilyen módon siettetik a lepény megszületését. Ez jobbára azzal van összefüggésben, hogy hamar elkötik a köldökzsinórt, így a baba nem jut hozzá a lepényben lévő véréhez. Előfordulhat, hogy a baba kibújását követő egy óra elteltével sem válik le a méhlepény, ilyen esetben mesterséges leválasztáshoz folyamodhat az orvos.

A természet elintézi

Ha ott, ahol szülsz, nem előírás a korai köldökellátás, akkor a baba világra jötte után hagynak benneteket egymással ismerkedni. Ez idő alatt az oxitocin hatására a méh is összehúzódik és a lepény már túl nagy lesz a méh számára, így egy tolófájással megszületik, ezután  lehet elvágni a köldökzsinórt. Passzívan vezetett lepényi szakasznak hívjuk azt, ha a bába csak figyeli a folyamatot, de nem avatkozik be. Ilyenkor előbb (a szülést követő 20-40 perc alatt) szűnik meg a keringés a köldökzsinórban, majd egyszer az anya azt érzi, hogy nyomnia kell, és általában 1-2 nyomással megszüli a lepényt.

A méhlepényt minden esetben megvizsgálja az orvos vagy a szülésznő, hogy teljes egészében eltávozott-e, esetleg bennmaradt-e egy kis darabka belőle, mert akár erős, veszélyes vérzést is okozhat.

Picture of admin

admin

Vélemény, hozzászólás?

Hasonló cikkek

Pelenkabelső házilag

Mikor kisfiam, Miki Karcsi megszületett, mindenképp textilpelenkázni akartam. Kipróbáltam többfélét, és még pár darabbal ki akartam egészíteni a készletemet.  Olvasgattam az interneten, nézegettem a már meglevő pelusainkat,

Hátamon a srácom – mosható pelenkák

A mamamis pécsi hordozós és mosható pelenkázós klub megálmodója és megvalósítója Bereczki-Barna Szilvia. A klub kicsit leképezi világunkat: akad benne olyan, aki nem veszi, hanem varrja

Hátamon a srácom – MeiTai

A mamamis pécsi hordozós és mosható pelenkázós klub, melynek megálmodója és megvalósítója Bereczki-Barna Szilvia, kicsiben leképezi a világunkat: az alapítóknak, illetve a legrégebbi tagok közül