Emlékszem, egyszer régen, még a múlt ezredben, mikor vártam elsőszülött gyermekemet, azt gondoltam, az én kisfiam nem fog sírni, nem lesz beteg, és ha ezen a szülés nevű akadályon túl vagyunk, a szoptatás, gyereknevelés úgy fog menni, mint a karikacsapás.
Egy enyhe őszi napon megszületett Andor. Gyönyörű volt. Ez a történet eleje.
Beteg szerencsére csak első születésnapja után lett… de a szoptatás… nehezen indult. Már a kórházban kisebesedett a mellbimbóm. Akkoriban még ajánlották a fejést,a kórháznak volt egy különlegesen erős fejőgépe, és én fejtem. Harmadik napra már 30-40 millit szoptatások után. Azt hittem, a mellkasomon nem mellek vannak, hanem lángolóan forró kövek – ma már tudom, a feleslegesen sok mellstimuláció miatt egy mellgyulladással kezdtem a szoptatást. Ez szerencsére azért otthon – fejőgép hiányában – gyorsan elmúlt. Szoptattam, ha a gyerekem megmozdult, ha nyugtalan volt – hisz tudtam, hogy létezik konfortszopi is. És amikor elengedte a mellem, visszatettem, hogy biztosan elég legyen neki. Néha elég nehéz volt újból szopásra bírni, volt, hogy egyértelműen a mellemmel ellentétes irányba fordította a fejét, de addig ügyeskedtem, míg sikerült.
Azt gondoltam, én tudom, mire van szüksége. Andor minden délután sírt. majdnem percre pontosan 5-kor kezdte és majdnem percre pontosan fél hétig sírt. Elolvastam mindent, amit lehet, és tudtam, hasfájós, értettem, hogy a könyvek szerint a hasfájás elsősorban a túlságosan gyarapodó fiúknál fordul elő, kinövi majd 3 hónapos korában. Ittam köményteát, ánizsteát (a kizárólagos szoptatáshoz ragaszkodtam ezért ittam a gyógynövény-teákat), kivittem ebben a napszakban télen, felfagyott utcákon a sötétben tologatva a babakocsit, hátha ettől megnyugszik, de ő akkor is csak vígasztalhatatlanul sírt 5 és fél 7 között.
Egy tanácsadás alkalmával beültem a védőnőhöz szoptatni mielőtt hazaindultunk, és azt csináltam, amit szoktam: mellre tettem, és amikor elengedte azt, vissza akartam tenni. A tapasztalt védőnő hívta fel arra a figyelmem, hogy ha elengedte a mellem, akkor már elég neki a tej. Attól a naptól nem tettem őt soha vissza a mellemre, ha elengedte azt. És attól a naptól nem fájt a hasa sem. Azért persze voltak sírós napjai, de ez a menetrendszerűen visszatérő esti sírás attól kezdve már nem volt. Azóta is gondolkodom azon, mért nem tudtam a jelzését megérteni magamtól. Két kisebb gyermekemnél nem volt ilyen problémám. Igaz, ők már egy gyakorlottabb anyát kaptak.
